Gyakorlati képzés

Értékesítők Iskolája = Az élet iskolája 


Kevés olyan nélkülözhetetlen, mindenkit érintő – mind a privát mind az üzleti életben fontos – készség van, mint az értékesítés.

(Nevezhetnénk önmenedzselésnek, önérvényesítésnek, stb.)

Ennek ellenére az értékesítési szakma nélkülöz sok olyan tulajdonságot, amely más szakmáknál megvan.
Rögtön az első: az oktatása. A hagyományos oktatásban (középiskola, főiskola) nem létezik – sem tantárgyként, sem szakmaként.

Sokan úgy vélik, hogy értékesítőnek születni kell…
Ők azok, akik elhiszik az értékesítéssel kapcsolatos legnagyobb átverést.

Az értékesítő, mint szakember néhány készséggel, de nagyon sok tudással, és megfelelő szemlélettel kell, hogy rendelkezzen.
Utóbbiak nem velünk született tényezők, hanem megtanulható, begyakorolható, kemény munkával folyamatosan fejleszthető képességek !!!

Ezért NEM LEHET megtanulni néhány nap alatt ezt a szakmát.
De ez nem az értékesítők hibája! Szinte kizárólag 1-2 napos, utánkövetés nélküli tréningek formájában fejlesztik az egyént; ez alól csak a cégen belüli képzési folyamatok jelentenek kivételt – ott viszont főleg csak a termékről szólnak.

A piacról teljes mértékben hiányzott egy komplex, teljes körű szakmai tudást biztosító képzési módszer.

Az Értékesítők Iskolája (ÉRTI):

– Magyarországon a legkomplexebb, 11 héten át tartó professzionális értékesítés-oktatás
(az értékesítés egy szakma, nem lehet néhány nap alatt megtanulni)
– 25 éves, a magyar piacon szerzett tapasztalatra épül,
– 11 hét – most mindössze egy 2 napos képzés áráért,
– 11 alkalom, 11 dózis, 11 házi feladat, 11 egyhetes begyakorlási lehetőség,
– ütemezett tanulás, lépésről lépésre haladva, 100%-os megértésig és begyakorlásig,
– kézzelfogható, másnaptól a gyakorlatban alkalmazható tudást biztosít,
– a teljes értékesítési folyamatot átfogja,
– a szemléleten és a technikákon túl az érzelmek irányítását, kontrollját is megtanítja,
ami lehetővé teszi az önfejlesztést, és az önmotivációt.

Az ÉRTI-t azért hoztuk létre, hogy ezt az űrt betöltsük, és professzionálisan, teljes körűen megtanítsuk az egyének és a cégek számára is az egyik legfontosabb tudást: AZ ÉRTÉKESÍTÉST.

Használd ki! Lehet, hogy ez életed lehetősége?!

Megnézem